"Nem érdekel, miből élsz. Azt
akarom tudni, mire vágysz és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.
Nem
érdekel, hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,hogy őrültnek tűnj
szerelmeidért, álmaidért és azért a kalandért, hogy életben vagy.
Nem
érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül. Azt akarom tudni, hogy elérted-e
már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, hogy
összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még
fájdalom.
Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e a fájdalmamat és a
fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképp megváltoztatni akarnád.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e
vadul táncolni az extázistól megrészegedve anélkül, hogy figyelmeztetnél
bennünket, legyünk óvatosak, reálisak és emlékezzünk emberi mivoltunk
korlátaira.
Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e. Azt akarom tudni, hogy
mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz. Hogy elviseled-e
a csalás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet.
Azt akarom
tudni, hogy hűséges vagy-e s ez által megbízható.
Azt akarom tudni, hogy
látod-e a szépséget akkor is, ha nem minden nap pompázik, és hogy tudod-e Isten
jelenlétéből meríteni életed.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e
kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni és a tóparton állva mégis az ezüst Hold
felé kiáltani: Igen!
Nem érdekel, hol élsz és mennyi pénzed van. Azt
akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után,
megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük
van.
Nem érdekel, ki vagy és hogy kerültél ide. Azt akarom tudni, hogy
állsz-e velem a tűz közepébe és nem hátrálsz-e meg.
Nem érdekel, hol,
mit és kitől tanultál. Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint
már minden másnak vége van.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni
önmagaddal és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad
mellé választottál."
Uhrman Iván
A
FARKASEMBER BALLADÁJA
Ha éjjel első álmodból riadsz
fel, a telihold az ablakban ragyog, és torkod elszorul, s vonítanod
kell (úgy űz egy titkos, ősi, szörnyü sokk), akár az eb... Nem! Mint a
farkasok, kik, mint az ősöd százezernyi éve, ma is künn kóborolnak még az
éjbe', mert hajtja őket véres indulat... Ha rajtad tör ki, el nem
fojthatod, kinő a bundád, karmod és fogad.
Ó, más ez, mint a
kommersz, szimpla rémség, mit százszor látsz a horrorfilmeken: a
génjeidből jő e farkaséhség, mit jóllakatni nem lehet sosem, e düh, melyet
nem bírsz lenyelni sem, ha elpattan, mi lelked még befedte, civilizáltság
pókhálónyi leple, s megláthatod valódi önmagad. Úrrá bírsz lenni rajta?!
Mert ha nem, kinő a bundád, karmod és fogad.
S ha otthon nem
maradsz, s rohansz az utcán, s üvöltést sejt mindenhonnét füled, a szörny
elől nem mindhiába futsz tán? Hisz őt saját lelked mélyén leled! Veled
nőtt fel, s együtt születtetek, szüksége nem volt ahhoz sem fogakra, hogy
bősz varázslatát beléd harapja, ahogy veszett kutyák a
kínjukat: megosztozott a testeden veled, s kinő a bundád, karmod és
fogad.
Herceg, ha eztán kínoz még a félsz, a Holdra rá se ránts -
magadba nézz! Embertestben születtél? Az kevés! Szép arcod maszk, mely
szörny-pofán tapad! Ha azt legyűrni ész s erő kevés, kinő a bundád, karmod
és fogad!
AJÁNLOM AZ OLDALT
